2010. április 22., csütörtök

Újra a Hummus bárban

Hádé következik, egy általunk már meglátogatott etető női szemmel:

5. kerület, Alkotmány utca, Budapest, Hummus bar, izraeli, junk food, Parlament, V. kerület, vegetarian, vegetarianus, zsidó,  izraeli
Egész délutános városban tengés-lengést követtem el, otthonegyedülnemlevés céljából. Beugrottam a Sarki Fűszeresbe egy tejeskávéra (hát nem volt valami jó, majd legközelebb kitérek a hellyel való ambivalens viszonyomra), aztán elbattyogtam a Ferenc körútig, aztán vissza a Jászaira (pedig villamossal akartam menni, és még jegyet is vettem, hogy ne szegjem meg a társadalmi szabályokat), onnan meg szódázni, aztán meg a Deákra, aztán meg a köztes incidensekkel együtt eltelt a nap, és még étvágyam is lett, ami reggel ugye még nem volt. Meg ebédidőben sem. Csak ebédidő után. És óta.

Volt fél órám, hogy elmenjek a következő pontig, ami épp a Nyugati volt, így gondoltam majd a körúton becserkészek magamnak valami kaját. Persze gonosz prekoncepciókkal a fejemben terveztem meg mindezt: ne legyen meki, ne legyen Burger King, ne legyen pizza, ne legyen gyros, mert nincs kedvem az utcán ácsorogva tocsogni a levében + egyéb okok, ne legyen csirkecsibészes-fogós-harapós meg egyéb hangzatos nevekre hallgató helyről származó bő olajban kirántott cucc fehér lisztes cuccban. Aztán ne legyen édesség, mert az nem táplálék. Ne legyen gagyi kínai se. Normál kaja nem fér be az időbe, meg ugye az nem így megy.

Subway? De akárhányszor ettem ott, szinte mindig közepes volt, de tisztán emlékszem olyan pillanatra is, ami a szar kategóriát merítette ki. Mondjuk a mézes-zabos zsemle olykor még befér a normális kategóriába nálam valami marhahússal meg sok salátával tömködve. (Az meg, hogy valami undorító zacskózott chipset adnak/adtak chips címen, nagyon kínos. Minimum valami friss krumpliból roppanósra sütött cuccot várna el az ember. Bocs, ha keverem, de szerintem nem.) De mondjuk ennyi pénzért meg ezt inkább nem.
Szóval lelkiekben felkészültem, hogy a napot további táplálkozás nélkül abszolválom, és időben megjelentem a nevezett helyen. Indulás tovább az Arany János felé, és hát persze, ott virít a Hummus Bar táblája, az éhség pedig kitart.

5. kerület, Alkotmány utca, Budapest, Hummus bar, izraeli, junk food, Parlament, V. kerület, vegetarian, vegetarianus, zsidóA West End-ben is van egy hummusos (Hummus Point), ha épp valakivel találkozom, akinek a belvárosi parkolás a fixa ideája, és nem hajlandó bevásárlóközponton kívül találkozni, akkor ott eszünk tabbouleht meg falafelt és hummust laffában. Nekem ezekkel bajom még nem volt, friss a zöldség, semmi sem takony-jellegű, bár tény, hogy a hatalmas adagot benyomni vakmerő vállalkozás. Az ár/érték arány abszolút megfelel. Imádom a húst, de imádom a húsmentest is.
Na jó, vissza a másik hummus helyre, a bárba, a gyereknek minden új, fél Budapest evett már itt, én nem, de hát bitang jó volt a szendvicsem. Vagyis a pitám chipssel, salátával meg humussal töltve. A csípős nagyon jól esik benne. Nekem speciel lehetne még több saláta, de az egész egy korrekt gyorsélmény. A chips rendes krumplinak tűnő tárgyból készült sült krumplit jelöl fűszeresen, és tökre finom. Ezt le kell csekkolni magában is. (A chips számos értelmezési lehetősége közül mások kicsit jobban tudnak választani.) A szendvics bazi nagy, úgyhogy egy darabtól teljesen jól lehet lakni. 600 forintért simán megéri. Egyébként mint utólag kiderül, lehet húst is enni, ellentétben a többi humusossal, de bennem fel sem merült, hogy lehetne, így bizonyára szelektíven láttam a menütáblát. Mivel a hely pici, főként fent lehet leülni. Nagyon meleg van, neki kellett vetkőzni az evésnek. Amúgy a fenti rész sem túl nagy, tele van helyi érdekű evőkkel, de egy asztal még volt. Hangulat szempontjából nem nagyon néztünk szét, de valószínűleg nincs is neki túl sok, mert az feltűnt volna. Ez egy gyorskajálda, jó kajával, egyértelműen kell ott még kóstolni.


Üzletvezető: Uri Gotlibovich

Hummus bar - Vegetáriánus
Cím: 1054 Budapest, Alkotmány utca 20
Tel: 302-13-85
Nyitvatartás:
H-P: 10:00-22:00
SZ-V: 12:00-22:00

"Az étteremben hummus, tehina, falafel, laffa hús ételek és vegetáriánus konyhával várjuk vendégeinket."

Nincsenek megjegyzések: