2011. november 20., vasárnap

A Páneurópai Piknik emlékműve Fertőrákoson

Bizony, mondom neked, a mostani Orbányfasisztanáciholokauszt diktatúránál is volt rosszabb: mikor a szocik uralkodtak a szocializmusban. Például el sem menekülhettek a jóemberek a fejlett Nyugatba, mert a szociknak volt annyi eszük, hogy ezt egy Vasfüggönynek nevezett közlekedésgátlóval (szögesdrót, aknamező, a menekülőkre kilövési parancs) bekarámozták az országot. Különben alattvalók nélkül maradnak és mehettek volna a dolgozóba.

Íme, a Vasfüggöny emlékműve, mely a a Páneurópai Piknikre emlékezik, mikor a döglödő szocializmus értelmesebb csinovnyikjai kiengedték a baráti NDK menekülni vágyó polgárait a Nyugatba.

A páneurópai piknik az osztrák–magyar határon, Sopron közelében 1989. augusztus 19-én tartott békedemonstráció volt, fontos előzménye az Európát kettéosztó vasfüggöny átvágásának, Németország egyesülésének és az Európai Unió keleti kibővülésének. 


 Az 1989. augusztus 19-én, Sopronpusztán megrendezett páneurópai pikniken több mint 600 NDK-állampolgár használta fel a vasfüggöny megnyílásának rövid pillanatát arra, hogy nyugatra szökjön, miután előzőleg röplapokon felhívták a figyelmüket a páneurópai piknikre. 


A magyar határőrség, Bella Árpád határőr alezredes bölcsességének köszönhetően az érvényben levő lőparancs ellenére sem avatkozott közbe. Budapesten és főleg a Balaton térségében több ezer NDK-állampolgár várakozott a határátlépés esélyére, akik nem bíztak a határ megnyitásában. Ezért azoknak a száma, akik nyugatra távoztak ezen a napon, alig néhány száz volt. A következő napokban a magyar kormány kérésére a nyugati határ őrizetét megerősítették, így az NDK-polgárok 1989. szeptember 11-én bekövetkezett végleges kiengedése előtt viszonylag keveseknek sikerült a szökés. A páneurópai piknik fontos mérföldkő azokban a folyamatokban, amelyek a német újraegyesítéshez vezettek. Minden évben augusztus 19-én emlékünnepet tartanak a határ megnyitásának helyén. A piknik szervezői az ellenzéki Magyar Demokrata Fórum debreceni és soproni, a Szabad Demokraták Szövetsége, a FIDESZ és az FKGP soproni szervezetei voltak. A fővédnökök Habsburg Ottó és Pozsgay Imre voltak. A következő hetekben a vasfüggöny arculata döntően megváltozott. 


1996-ban a Sopron melletti fertőrákosi kőfejtő kilátópontján állították fel Gabriela von Habsburg alkotását, egy 10 méter magas fém-plasztikát. A műalkotás egy darab szögesdrótot jelképez, amely távolról nézve kereszt alakot mutat. (wiki)


A Páneurópai Piknik emlékműve Fertőrákoson
További Sopronságok: Civitas Pinceszínház és Kocsma + a soproni Lenin körút + Hundajcsikum: Templomkocsma Brennbergbányán

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Tiszteletem a mûvészhölgynek, szadomazo fallosz a sok pöcs emlékére. Gyönyörû